Fazekasné Kiss Emma
tanítónő
Hajdúszoboszló,1940.07.28. - Hajdúszoboszló,1993.02.
(53 év)
Hajdúszoboszlón háromgyermekes iparos- család középső gyermekeként született. A szülői házban szorgalmat, küzdeni akarást, a munka szeretetét tanulta. Gyermekkorát meleg, meghitt, vidám családi légkörben töltötte. Tiszta szívből ragaszkodott szüleihez, testvéreihez.
Az általános és középiskolát Hajdú- szoboszlón végezte, majd 1958-ban felvételt nyert a debreceni Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe, melyet sikeresen elvégzett.
Gyakorló évét a Hajdúszoboszló határában lévő szilas-dűlői tanyasi iskolában töltötte. Az ottani kollégájától tanulta meg igazán a „tanítóságot”. Gyakran gyalog tette meg a több kilométeres utat az iskoláig és vissza, még télen is. Volt, hogy egy arra haladó lovas kocsi vette fel útközben. Szeretett ott dolgozni, és szerette a kis őszinte tanyasi gyerekeket.
A következő évben Földesre került tanítani, ahol megismerkedett első férjével, Uhrin József gyógyszerésszel. 1962-ben kötöttek házasságot, és 1963-ban született meg Attila nevű gyermekük, aki később szintén a pedagógusi hivatást választotta. A család Bárándra költözött, és Emma az ottani iskolában dolgozott 1964-től 1973-ig. Házassága válással végződött, és ő visszaköltözött a szülői házba.
A hajdúszoboszlói 5. sz. Általános Iskolában kapott állást, és ott dolgozott 1973-tól haláláig, 1993. februárjáig.
1980-ban újra házasságot kötött, második férje Fazekas János.
Szakmai munkájára a precizitás volt a legjellemzőbb. Mindig azt kereste, hogyan lehetne a gyerekek számára még könnyebbé, érthetőbbé tenni a feladatokat. Képezte magát. Tanfolyamokra, továbbképzésekre járt, ahol igényes záró dolgozataival elismerést váltott ki a szakvezetőknél. Idézet az egyik dolgozat értékeléséből: „A dolgozat – szerkezeti felépítése, logikai rendje, esztétikai szempontból is - kifogástalan.”
Munkahelyi főnökei és a szakfelügyelők is mindig teljes megelégedettségüket fejezték ki óráival kapcsolatban. Első és második osztályos gyerekeket tanított. Tanítványai nagy örömmel vettek részt a tanórai munkában, élvezettel sajátították el a tananyagot, mert türelemmel, kedvességgel, meleg szavakkal oktatgatta őket. A hátrányos és veszélyeztetett helyzetű gyermekekre nagy figyelmet fordított. Gyakran meglátogatta az ilyen tanulók családját, hogy segítsen nekik.
Álljon itt egy volt tanítványa visszaemlékezése róla: „Emlékszem Emmike néni határozott, kedves egyéniségére. A legnagyobb ajándék, amit tanítványainak adott, hogy őszinte szívvel figyelt ránk.” (Császi Erika)
A tanítványok szüleivel való kapcsolata példaértékű volt. Kollégái körében a humor, a segíteni akarás, az önirónia volt rá jellemző. Munkájának, jellemének legjobb összefoglalását volt igazgatója fogalmazta meg a temetésén elmondott búcsúbeszédében a következőképpen: „Emmike nem ismert lehetetlent. Mindig voltak elképzelései, szándékai, amiket a gyermekek épülésére, örömére sikerre vitt. Pedagógustársai mindig számíthattak segítőkészségére. Ismeretei kincsestárából mindig jutott jó tanács, segítő útbaigazítás a hozzá forduló pedagógustársai számára.”
A gyakorló tanítójelöltek felkészítésében is részt vett éveken keresztül. 1991-ben megromlott az egészsége. 1992-ben kórházba került komoly betegséggel. Miután hazaengedték, telve optimizmussal készült arra, hogy mielőbb munkába álljon. Nővérének 1993 februárjában írt utolsó levelében is arról számol be, hogy jól van, hetek kérdése és munkába áll. Hozzám is be-bejött az osztályba megnézni, hol járunk a tananyagban, mivel párhuzamos osztályt tanítottunk. Örültünk annak, hogy jól érzi magát, és hamarosan jön dolgozni. Kis tanítványait is meglátogatta, akik kitörő örömmel fogadták minden alkalommal.
Sajnos 1993 februárjában agyvérzést kapott és meghalt a tantestület és a tanítványok nagy szomorúságára. A hajdúszoboszlói köztemetőben nyugszik családi sírboltban.
Domokos Pálné
Forrás: Pedagógusok Arcképcsarnoka, 2007
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár